Olvasásom és a könyvrajongásom – rasztán túli életem

Hát, a húszas éveim legelején annyira rápörögtem a könyvekre, hogy azóta is nagy fanatikusuk vagyok. Természetesen szeretem az oktató videókat és hangfájlokat is. De valahogy a könyvek engem sokkal mélyebben megérintenek. Őszintén bevallom, hogy valahogy a cikkeket annyira nem szeretem olvasni hiszen a könyv mindig komolyabb kiterjedéséből adódóan és jobban átjár egy témát. Miközben, ha belegondolsz a videó és a hangfájl sokkal gyorsabb.

Rasta haj javítás, rasta haj készítés, raszta haj hosszabbítás

Még a kezdetekkor – amikortól magamtól olvastam napi rendszerességgel – természetesen az egyetem által rám kényszerített kötelező olvasmányok voltak előttem. Ez idő alatt megszerettem a nehezebb és komolyabb könyveket is. Illetve kényszer alatt muszáj voltam érteni is őket – ha előre akartam haladni tanulmányaimmal. Innen egy röpke ugrás vezetett a kedvenc témám, a gazdaság könyv állományába. Így hát nem sok kellett hozzá, hogy szép gyűjteményem legyen közgazdasági irományokból. Ez a vállalkozó kedv azóta sem enyhült sőt, sajnos több évre előre megvan az olvasmány gyűjteményem. Ennek oka pedig egyszerű, hiszen nem bírok olyan gyorsan olvasni- haladni a „kiválasztottal”, mint amilyen könnyű venni manapság egy-egy akcióban vagy kedvezménnyel teljes könyvtárakat.

Félreértés ne essék, nekem a könnyed irodalom a mondhatni gazdasági ponyvakönyvek. A kedvencem pihenősebb reggeleken – esetleg estéken – vagy lazítós hétvégéken a hétköznapi nyelvezetű gazdasági olvasmány. Értem ezt úgy, hogy ez a tipikus motivációs könyvfajta. Ami az utóbbi évtizedben már annyira elterjedt hazánkban is. Mentális táplálékom majdnem fele az ilyen jellegű, másik része pedig a HVG könyvek által kiadott konyhanyelven íródott üzleti könyvek. Egy pillanatnyi gondolat erejéig vissza ugranék a motivációs könyvekhez. Igen, eleinte tényleg sokat számított a gondolkodásmódom átalakításában. Azóta pedig inkább egyszerűen a téma körüli ötleteimen gondolkozom olvasás közben. Egyfajta „valami máson jár az eszem” könyvnek használom ezeket az olvasmányokat. Hiszen a legtöbb ilyen motivációs könyv ugyanazt az öt-tíz fontos lényeges pontot magyarázza el nekünk különböző példákon keresztül, más-más irodalmi jártassággal rendelkező írók által. címüket és történeteiket leszámítva teljesen ugyanúgy lehet jellemezni. Ez nem is probléma, pont ezért jók mert hasonlóak, mégis új szóösszetételben találkozunk ugyanazzal a dologgal. Tökéletes lazító olvasmányok számomra.

Viszont az utóbbi három vagy már inkább öt évben igazán kedvencem az Akadémia Kiadó gazdasági- és pszichológiai könyv sorozatai. Mellékesen megjegyezném, hogy a könyvek hasonló designra való építése miatt gyönyörűséges kiegészítő tud lenni a könyvespolcon. Egy-egy ilyen könyvből összeállított gyűjtemény vagánysága az irodában felülmúlhatatlan. Ez utóbbi könyvekkel egy a baj, enyhén lexikális nyelv használtuk miatt nagyon lassan haladok az olvasással. Egyszerre nem is tud az ember sokat olvasni ezekből, hiszen az ott rejlő tudáshalmaz egyszerűen megtölti a fejet pár oldal után. Így egy hosszabb pihenéssel kell, hogy megemésszem az olvasottakat.

De erről most ennyit, még jelentkezem ebben a témában. Biztos lehetsz benne!

Facebook Comments Box
Ez biztosan nem csak Neked volt érdekes, oszd meg másokkal: