Raszta tincsek horgolása

Ehhez alapvetően a rövid méterárú boltokban kapható horgoló tűre lesz szükséged. Ne rohanj most azonnal venni egyet, először olvasd végig ezt a leírást, mivel rengeteg méretű horgolótű létezik. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy csak bizonyos attribútummal rendelkezők a jók, hanem más-más méretet más-más módszerrel kell használni és nem meglepő módon ezek után más-más problémát orvosolnak. Minden tűre márkától, fajtától függetlenül rá van írva a mérete jól látható helyen, legtöbbször a markolatának közepére.

(A raszta tincsek fogalma: Azaz a már pár centire a fejbőrtől lévő, összeállt / összegubancolódott hajszálak egyvelege, a tincs.)

Kisebb fejű horgoló tűvel

Az én szóhasználatomban a kisebb fejű tű a 0.50 mm – 0.75 mm (ejtsd: 50-estől 75-ösig). Mondanom sem kellene, de azért leírom, hogy ez a fejen található kampó átmérőjét jelenti.

Ezzel a méretű tűvel IS kellett hogy találkozzál a rasztád készítésekor, méghozzá a tupírozás után, a végeleges szépítő-horgolás előtt. Tehát amikor még csak a madárfészekre emlékeztető, órákon át tupírozott tincseid vannak meg, akkor kell ezzel a tűvel raszta-formára hozni, bekeményíteni így stabillá tenni a tincseidet. Ezen túl ugyanilyen „gyenge állagú” helyzeteket bírsz még vele megoldani, a későbbiekben is. Amikor rosszul elkészített haj esetén, hajmosás esetleg hosszú ápolásmentes időszak után, vagy csak figyelmedet elkerülve elbújt valahova az a kis huncut tincs, és nem bírtad karban tartani, akkor megeshet, hogy lazább lesz a tincs szerkezete, megpuhul. Ezt a megpuhulást értsd úgy, hogy összenyomható lesz a tincs, mint egy szivacsot. Ez semmiféleképpen nem jó a tincsednek, mert könnyebben átjárja a kosz, könnyebben leszakad, elgyengül (pontosabban ez a puhaság már magában egy elgyengülési folyamat).

A javítási folyamat maga úgy néz ki, hogy fogod a tenyeredben a tűt, lehetőleg 4 ujjaddal. A tű feje lehetőleg a hüvelyk ujjad felé álljon, és támaszd is neki a hüvelyt ujjad ujjbegyének. Most az elgyengült tincs vékony részébe szúrd bele a tűt, lehetőleg a keresztmetszetet nézve a közepénél úgy, hogy a tövéhez közelebbi részén kezd az elgyengülésnek,tehát a fej felől haladj a tincs vége felé majd a művelettel. A hüvelyk ujjaddal és a tűvel nyomd össze fele a tincset,és a 4 ujjad mozgatásával a tű fél vagy egy centi nagyságú tincsen belüli „dörzsölésével” végzed a műveletet. Olyan 4-6 egymás utáni húzogatást végzel egy bizonyos ponton,aztán a mostani iránnyal merőlegesen ugyanezen ponton megismétled ezt a mozdulatsort. Minden egyes húzásnál érzed, hogy egyre nehezebben jön a tű végig a tincsen, egyre jobban megkeményedik az állaga/elrendezkedése. Ezt így folytatva végig a puha részeken, és azon túl is egy kicsit, hogy a keményebb részekhez való csatlakozásnál is ugyan olyan erős legyen, tartsák egymást a későbbiekben is. Igazán fárasztó ez a kézfejnek, de megéri a fáradságot, így nehezebben lesz baja a hajnak,vagy csak egyszerűen a keménysége miatt ritkábban kezdenek el kicsúszni hajszálak, sok későbbi munkát tudunk megspórolni magunknak. Minél keményebb a tincsek állaga, annál kisebb fejű tűvel kell dolgoznunk,mert a nagyobb teljesen meg tud akadni a tincsben, nem tudunk vele igazából semmi lényegeset kezdeni.

Rasztajavitas.hu raszta készítés, raszta javítás, raszta hosszabbítás banner 02

Nagyobb fejű horgoló tűvel

A nagyobb fejű tű az 1.00 mm – 2.00 mm (ejtsd: egyestől kettesig). Én azért használom a 1.25 mm-est, mert az 1 mm-esel túl kevés hajszálat lehet egyszerre eldolgozni, a nagyobb fejűek pedig akkora lyukat csinálnak a tincs átszúrásakor, hogy egyszerűen csak visszacsúszik azon keresztül az áthúzott hajszálcsoport. Ennél az eljárásnál jóval könnyebb dolgunk van, mint a kis tűvel horgolásnál.

A tincsek horgolását itt is kezdjük alulról a haj tövétől felfele a tincs végéig haladva. Az egyszerű művelet annyiból áll, hogy a kiálló hajszálakat megfogod 2 ujjal,és jól megcsavargatod, hogy egybe maradjon, kiegyenesedjenek a szálak amennyire tudnak,vagy legalábbis egybe rendeződjenek (most szerintem a töredezett végek annyira nem zavarnak minket). Ezt a kb 2cm területről vett,hegyes (mini-Eiffel tornyot) úgy húzzuk be a tincsbe, hogy amerről ez a sodrás áll, ellenkező irányból átdöfjük szegény tincset pont a sodrás tövéhez érve, és a horgolótű végére 2-3-4-szer rátekerjük. Ajánlatos nem el engedni a  rátekert hajszálakat sem, ameddig vissza nem húzzuk a tűt, mert letekeredhet, és akkor nem jutunk egyről a kettőre. Végül is már el is mondtam minden fortélyát: áthúzzuk a tűt, ha kicsit akadna akkor a tű fejével egy irányba a végét kicsit fordítsuk el, és akkor a tű kevésbé akad meg a tincsen belül. Ne lepődjünk meg, még mindig megvan a kiálló darabkánk, de már jóval kisebb. Addig kell ezt ismételni, ameddig teljesen el nem tűnik a nem kívánatos elem. Akinek már ez jobban megy, kipróbálhatja azt is,hogy minden áthúzásnál a környéken lévő kiálló hajszálakat is belehúzza a sodrásba,így az ha úgy nézzük, folyamatosan nagy marad, és a tincs végéig nem fogy el. Fél-1 cm-es lépésekben haladjunk felfele a tincs végéhez, ez az ugrási táv a kiálló hajszálak sűrűségétől függ.