Rasta tincsek hosszabbítása
Ha már csalásnak akarjuk hívni ezen módszereket,akkor ez az,ami a leginkább annak nevezhető, de szerintem mindenki döntse el magáról, hogy az neki jó-e vagy sem, és az irigységet keltő energiákat lehet másba ölni. Ha nem akarsz 10 évig növesztgetni, hogy szép fenékig érő hajad legyen, vagy pont annyira kicsik a tincseid, hogy nem tudod copfba összefogni, és zavar a hétköznapokban, akkor rátetethetsz még egy kicsit, és megoldódnak a problémáid. Itt megjegyezném még azon szubjektív gondolatomat is, hogy nem feltétlen csak a hosszú raszta a szép, van akinek kifejezetten a rövid tetszik, és olyat szeretne, illetve tart is magának (rendszeres visszavágásokkal).
Itt külön megjegyezném, hogy bár én még ilyennel nem találkoztam, és nem is csináltam senkinek, de vannak olyanok,akik már kész, évekig „használt” aztán levágott raszta tincseket tetetnek fel, úgymond átvéve mások parókáját. Persze olyan is megesik, hogy levágatta valami butaság folytán vagy melóhely miatt az illető, és pár hónapra rá visszatetette a saját tincseit, azzal sincsen semmilyen probléma, kis változatosságot vitt az életébe, meg jó fizetést. Olyan is volt, aki levágatta a haját, mert nem tetszett neki az állapota (nem talált jó javítómestert), aztán megcsináltatta a levágott tincseket, és szép állapotban visszatetette.
Rasta tincsek megerősítése
Erre nagyon érdemes odafigyelni, és eme „betegségben” szenvedő tincseket megorvosolni. Hiába nem szívesen tetetsz bele idegen hajszálakat, pár hónap múlva azok az elvékonyodások leszakadáshoz vezethetnek, és akkor visszatenni már nehezebb is, illetve ahol egy tincs el van vékonyodva, ott készítési vagy karbantartási problémák lesznek,és többi tincs is a mártír után eredhez, az meg senkinek nem esik jól,hogy 5 év hajnövesztés után úgy néz ki,mint aki 2 éve kezdte. A frissítés hosszabb távon a kiálló hajszálakat is lefedheti, kevesebb horgolási probléma lesz, ritkábban kell csinálni, csináltatni a tincseket.
Rasta tincsek egyesítése
Igen, jól olvasod a címkét. Van olyan eset, hogy pár tincs, vagy akár az összes olyan vékony, hogy egyesíteni kell, mert vagy esztétikailag fura látványt nyújtanak,v agy annyira vékonyak, hogy nem lehet már javítani vagy megerősíteni sem őket, csak csúnyálkodnak, le akarnak szakítani. Ha nem elég puha a hajad, vagy már túlságosan szét van töredezve a tincs „belseje”, akkor egy kis rásegítés kell, hogy szép, egészségesnek tűnő új tincset kapjunk ebből a szeánszból.
A dreadlock hibák éltüntetése
Teljes mértékben a tökéletesítésről szól, ha van egy nagy „gubacs”, a hajadban,tehát egy bizonyos részen megvastagodik, és aztán visszavékonyodik akár egy elefántot nyelt kígyó. Ezt persze olyan esetben használjuk, amikor a kis tűvel való keményítés nem válik be, teljesen szép, erős, egészséges keménységű a tincs, csak hát egyik részén nagyobb mint a többiek. Akkor a többi részt kell kicsit hozzávastagítani.