Eszembe sem jutott, hogy ilyenről is kéne írnom, de az emberi „valamicsoda” ugyebár határtalan. Egyesek a horgolás ismeretének vagy gyakorlatának hiányában úgy tüntetik el a kiálló hajszálakat raszta tincseikről, hogy nyílt lánggal (gyufa, öngyújtó) leégetik azokat. Természetesen a probléma megoldódik, még jónak is tűnhet az ötlet. De már rövid távon jelentkező rengeteg problémához vezet ez a megoldás. A hajszálak nem maradnak a tincsbe, aminek a vége le lett égetve, az rövidsége miatt most meg a másik oldalon kezd majd el kibújni. Azt is leégetik, megint kibújik a maradék, és így tovább, ameddig a teljes folyamatot tekintve a szakaszosan szétbomló rasztát szó szerint el nem égetik pár hajszál maradványig. Sokak biztos szabadkoznak, hogy ahhoz sokáig kell ezt művelni. Egy frissebb dreadlocknál (sosem találkoztam ilyennel mint írtam az imént, tippjeim szerint 1-2 évesnél is megeshet, hogy) 2-3 alkalom is elég a szépen összeállított haj szétbarmolásához. A már egyszer is égetett tincsek jóval vékonyabbak lesznek mint bármilyen más javítás után, és ezt a vékonyodást visszafordítani nem lehet már. Azt gondolom említenem sem kell, hogy disznópörkölés szaggal kell járnunk-kelnünk életünkben napokig egy-egy ilyen butaság után.
Még külön megjegyezném, hogyha valaki nem olvasta volna el alaposan waxolás előtt az erre vonatkozó írásom, akkor jó ha tudja, hogy a waxok gyúlékony anyagokat tartalmaznak, egy-egy márka lazán begyulladhat a fején, ami nem éppen csak a tincsek enyhe csúnyulásáról szól…