Rasztafarizmus, raszta haj, drogok

Rasztafarizmus, raszta haj, drogok

Bár ez már inkább az emberről szól, mint ténylegesen a hajviseletről. De úgy gondolom ki kell állnom mások mellett, de első sorban magam mellett. Csak mert valakinek a hajszálai csoportosítva vannak,vagyis dreadlock haja van, még nem lesz rasztafari (Jah isten hívője), nem fogja szeretni a reggae zenét vagy a ska-t, és nem fog füvet szívni egész nap. Én speciel eleinte metálos voltam, nézzük csak meg mennyi metál együttes tagja és zene élvezőnek van ilyen haja, miközben nagyon kis eséllyel fogjuk összekötni a rasztafarizmust a belezős metállal. Mennyi hip-hop arcnak, vagy goásnak, még pop énekesnek is dreadlock haja van. Akkor most mind drogozik is egyben? Ez csak egy hajviselet, kb mint egy pólószínnek, annyi a jelentése a világnézetéről viselőjének! Kissé szánalmasan erőltetett ez a logika, aki ilyenre vetemedik, azt szerintem sokan sajnálhatjuk. Csak mert valakinek rövid a haja, nem egyből skinhead (bonehead), nem? Akkor gondoljuk már végig a dolgokat még egyszer, reálisan, logikusan! Ez volt az egyik véglet, hogy az általánosítás radikális logikával kissé praktikátlan a hétköznapi élet során, a másik pedig hogy ha valaki füvezik, azaz ő dolga, ha illegalitást élvezi, akkor csinálja csak, de ne fogjuk már rá mindenkire ezt, én se megyek oda minden idős bácsihoz, hogy ő meg tuti pedofil és engem ez zavar, mert 2 bácsika az volt az országban az utóbbi 30 évben (most a papokat hagyjuk :D). Amit ebből ki szeretnék hozni, hogy ne általánosítsunk mindenáron, illetve hagyjuk meg mindenkinek a privát szféráját!

Ez biztosan nem csak Neked volt érdekes, oszd meg másokkal: